Szépen haladunk, még jobban is mint vártam. A vízvezetéket és a lefolyót sikerült tegnap befejezni, igen impozáns lett a végeredmény. Voltak kisebb gondok, például reggel át kellett mennem a szomszédhoz, hogy megkérdezzem nála van-e valami rákötve a régi lefolyóra, vagy kiszedhetjük. Mivel nála már át van alakítva a lakás, és a régi konyha helyén szoba van, így nyugodt szívvel eltávolíthattuk a régi ólomcsövet.
Ezután a nyomóvezetékek átalakítása következett. Itt is voltak problémák. Kiderült, hogy a házban sem lehet elzárni a meleg vizet, mert rossz az alagsori elzáró, így az alattam lakónál kinyitották a csapot, hogy hozzám ne jöjjön fel víz és így ki tudtuk cserélni a csövet. Én ekkor már nem voltam otthon, így képek sajnos nem készültek, csak a végeredményről, de egyelőre úgy tűnik tökéletes helyre sikerült feltenni, nyilván amikor a bútor a helyére kerül akkor lesz végleges az öröm.
Itt tartunk most, a következő lépés a villany kialakítása, amit házilag végzünk, ha már van hozzá eszköz, anyag és tudás is. Csak folytatnunk kell ott ahol tavaly abbahagytuk, nem lesz nehéz dolgunk, mert az a terv, hogy az egyik oldalon, ahol az étkezőasztal lesz, ott bevéssük, a másik oldalon a konyhabútornál egy szerelvényezhető sínben fog menni, amit majd a megfelelő időben felfúrunk a falra, úgyhogy ott csak a sarokig kell elvinnünk falban a vezetéket, illetve a plafonon a lámpához kell egy kiállást csinálni. Szerintem hamar megleszünk, a tervezés és felrajzolás tovább fog tartani mint maga a vésés.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.